+36-70-518-8205 seregtox@gmail.com

Rovarirtás

A Rovarirtás és az ellenük való védekezés rendkívül fontos, mivel a rovarok és más ízeltlábúak, tömeges elszaporodás esetén számos fertőző betegséget terjeszthetnek. A megelőzés és az irtás egyformán fontos, bár látszólag egymástól eltérő, de mégis egymást kiegészítő eljárás, melynek segítségével megelőzhető a betegségek és a járványokkialakulása. A kártevőket életmódjuk, táplálkozási szokásuk, tartózkodási helyük, emberrel való kapcsolatuk szerint a következőképp csoportosíthatók:

VÉRSZÍVÓK: – csípőszúnyogok, bolha, ágyi poloska stb.
ENDOPARAZITÁK: – emberi rühatka stb.
ÉLELMISZER “látogatók”: – csótányok, hangyák, legyek, zsizsikek, élelmiszer molyok stb.
KÖRNYEZETI KÁRTEVŐK: – házi poratka, portetű stb.

Helyszíni szemle

folyamán meghatározzuk az ártalmat okozó kártevő fajtáját. A kezelendő terület sajátosságait, a helyi adottságait és a fertőzöttség mértékét figyelembe véve választjuk ki a leghatékonyabb rovarirtási módszert és technológiát.

A megelőzés során olyan körülmények kerülnek kialakításra, melyek meggátolják a rovarok újbóli megjelenését, elszaporodását.

A felmérés során feltárt hiányosságokra felhívjuk a megrendelő figyelmét, hogy a visszafertőződés lehetőségét kizárjuk. Kérés esetén a probléma elhárításában segítséget nyújtunk.

Mászó rovarok esetében a búvó, szaporodó helyek, rések, repedések, vonulási útvonalak kezelése, tartós méregmező létrehozásával történik, ami hidegköd képzéssel, ulv eljárással (kiűzéssel) kombinálható.

Kiegészítő eljárásként füstképző patront és porozást alkalmazunk. Utóbbit elsősorban elektromos konnektorok, kapcsolók kezelésénél. Élelmiszer látogató rovarok esetében, vagy megelőző jellegű irtáshoz a legelterjedtebb módszer a mérgezett csalétek,mely gél formájában kerül alkalmazásra.

Magánszemélyek és vállalkozások egyaránt igénybe veszik szolgáltatásunkat, akár az épületen belül, esetleg a tároló területeken, parkolókban és az épületek közötti külső területen egyaránt.

A fertőzött helyeken élők mindennapjait élősködő rovarok, bolhák és ágyi poloskák keserítik meg. Míg a bolhák háziállatainkat kínozzák nap, mint nap, az ágyi poloskák az emberek vérét szívják. A rovarirtás fontos mindannyiunk számára, hiszen a fertőzés hamar tovább terjedhet. Persze nemcsak a vérszívók okoznak számunkra problémákat, hanem a csótányok, hangyák megjelenése is.

Bár az emberek fejében ezeknek a rovarok -nak az elterjedése szorosan kapcsolódik a piszkos, elhanyagolt helyekhez, sajnos bárkinek az otthonában, munkahelyén előfordulhatnak. Pontosan ezért szükséges a rovarirtás, mert bárkinél megélhetnek ezek az állatok.

Hazánkban a darazsak is kezdenek egyre nagyobb számban elterjedni, csípésük kellemetlen, sokszor allergiás reakciókat is okozhat, így a fészkek eltávolítása rendkívül fontos feladat.

SeregTox - Rovarirtás - Bolhák

Bolha

SeregTox - Rovarirtás - Ágyi poloska

Ágyi poloska

SeregTox - Rovarirtás - Csótány

Csótány

SeregTox - Rovarirtás - Pók

Pók

SeregTox - Rovarirtás - Bolhák

Bolha

SeregTox - Rovarirtás - Ágyi poloska

Ágyi poloska

SeregTox - Rovarirtás - Csótány

Csótány

SeregTox - Rovarirtás - Pók

Pók

SeregTox - Rovarirtás - Hangya

Hangya

SeregTox - Rovarirtás - Darázs

Darázs

SeregTox - Rovarirtás - Hangya

Hangya

SeregTox - Rovarirtás - Darázs

Darázs

SeregTox - Rovarirtás - Légy

Légy

A kártevőirtás elérhető vállalkozásoknak, egészségügyi intézményeknek, önkormányzati kezelésben lévő helyiségeknek és lakossági megrendelőknek egyaránt.

Miért fontos a rágcsálóirtás?

A rágcsálóirtás és az ellenük való védekezés rendkívül fontos, mivel a rágcsálók számos fertőző betegségetterjeszthetnek. A megelőzés és az irtás egyformán lényeges, bár látszólag egymástól eltérő, de mégis egymást kiegészítő eljárás, melynek segítségével megelőzhető a betegségek és a járványok kialakulása.

Kapcsolatok

Kosaras Szabolcs

Egészségügyi Gázmester

Rágcsálóirtás | Rovarirtás | Terménygázosítás | Fertőtlenítés